fbpx
Botanical Garden – Hidden Gems in Madeira

Botanical Garden – Hidden Gems in Madeira

Rejtett kincsek a Botanikus Kertben, Madeira Lindával

Ha valaki egy éve ezt mondja, el sem hiszem. Na nem arra gondolok, hogy mekkorát fordult a világ, mert ez már szinte közhely.  

De azt, hogy a Botanikus Kert visszajáró vendége leszek Madeirán, sosem gondoltam volna. A Jardim Botânico ugyan Madeira egyik bakancslistás látnivalója, de valahogy nekem mindig is a mostohagyermek maradt. Egyrészt, gyermekkoromban nagymamám előszeretettel rendelte el a gyomlálást a nyári szünetben. Pont akkor amikor Judit barátnőm megérkezett a szomszédba vakációzni a nagymamájához, és éppen kezdtünk volna belemelegedni a játszásba. Vagy amikor vendégek jöttek hozzánk és az első lépés mindig a kertbe vezetett tárlatvezetésre, ahelyett, hogy mondjuk a süteményeket (v)ettük volna számba. Szóval egy elég erős indulás után, mondjuk úgy, hogy a családban nem sokan fogadtak volna nagyobb tétben arra, hogy a növények, rokonaik és üzletfeleik különösebb érdeklődést váltanak ki belőlem. De ahogy ezt már a regényekben is megszokhattuk, egy váratlan csavar közbeszólt. És ez a csavar Madeira volt már megint. Nemcsak, hogy karmámat kiteljesítve önkéntes munkában gyomírtom a páfrányt (amitől még mindig tiszta vízhólyag a kezem – erre minden egyes betű a klaviatúrán fájón emlékeztet). De azt, hogy a növények latin nevét is memorizálom, sosem gondoltam volna.
Megmutatom nektek az én kedvenceimet a Botanikus Kert növényeiből, és ha van időtök, ezt a bakancslistás látnivalót ne hagyjátok ki Madeirán.

Rejtett csoda mandala fűszőnyeg Botanikus Kert Madeira Lindával

Dragon tree

Azon, hogy a sárkányfa kihalófélben lévő “állatfaj” szinte, szerintem a neve alapján senki meg sem lepődik. Ez pedig annyiban igaz, hogy sárkányfa a makaronéziai szigetvilágban őshonos, de olyan mértékben kipusztították őket, hogy vadon élő példány Madeirán egy kivételtől eltekintve nincs is. A parkokban, a kúriák kertjében, a birtokokon ültetett sárkányfákból viszont szerencsére van bőven, a Botanikus Kert is tartogat belőle pár példányt. Észrevettétek, hogy hány feje van a sárkánynak? Hát ez az! Amikor kicsi a sárkányfa, akkor csak 1 feje van és aztán szépen, az évek előrehaladtával (khmmm…) nőnek ki a fejei. Van aki szerint a fejek számából lehet a fa életkorát kiszámolni, mert minden elágazás 10 évet jelent. Mások szerint a virágzás okozza a fejek szétválását, nem önmagában az idő. Akárhogy is legyen, hogyha én sárkány(fa) lennék, nekem 7 fejem biztos lenne. (A férjem szerint van is.) 

> Ha a többi képre is kíváncsi vagy, kattints a fotóra, az első alatt még több kép rejtőzködik. Itt is és mindegyik további bekezdés alatt is.

 

A híres fűszőnyeg

Na, ezt eddig mindenki tudta! Az első képek egyike ami mindenkivel szembe jön Madeira kapcsán, a Botanikus Kert és a gyönyörű, színes fűszőnyeg. Ami viszont az érdekessége, hogy a fűszőnyeg mintáját folyamatosan módosítják. Mindegyik látogatásom alkalmával mozgásban volt a szőnyeg. A fűszőnyeget adó bokrocskák mind a pelyvavirágok családjába tartoznak (latín nevén iresine) és különböző, gyönyörű színekben fordulnak elő. Amikor a botanikus kert munkatársai az újabb csodás mintákat alkotják, akkor csak a letörik az ágakat és dugványozással az új minta megfelelő helyére beültetik. Most épp egy gyönyörű mandalát készítettek, ami engem az egyik kedvenc helyi művésznőm, Olga Drak gyönyörű festett mandaláira emlékeztetett. Madeirán a pelyvavirág nagyon sok helyen felbukkan, a Botanikus Kert is sokféle típusnak ad otthont.

 

Kövirózsák

Akkora kövirózsákba botlik az ember lépten nyomon a szigeten, hogy szinte el sem hiszi. Teljesen megszokott például, hogy egy sziklából emberfejnél nagyobb kövirózsa kandikál ki és a sok látnivaló között az ember észre sem veszi. Ezek szinte mind őshonosok Madeirán, és a Botanikus Kert egy nagy szekciót szentel is nekik. Én imádom őket, különösen amikor virágoznak. Kis apró kincsek, amik mellett gyakran az ember csak elszalad, bár hosszabb tanulmányozást is megérnek.

Borsó és barátai, meg üzletfelei

A Botanikus Kert nemcsak őshonos és egzotikus növényeket tartogat számunkra, hanem zöldségeket, gyümölcsöket, fűszernövényeket is, mindent ami megél Madeirán. Ahogy nálunk a pipacs, úgy itt ez a borsófajta hoz gyönyörű virágokat. Kedvenc kertemben ezeket a futórózsák mellé pergolára futtatják, de itt a Botanikus Kertben is találkozhatunk velük. No meg természetesen gazként a sziget bármely részén is.Na és olyan növényt már tapogattatok, ami olyan mint a műbőr? Nemcsak az anyaga, hanem az egész lenyűgöző, különösen azért, mert a dzsungelharang (solandra maxima) leginkább kerítésnövényként funkcionál szanaszét Madeirán. Mondjuk kell is hozzá izom, meg felszerelés, hogy az ember átvágja magát rajta, de a Botanikus Kert csak egy kisebb területen engedte szanaszét futni.Az ananász a broméliák családjába tartozik kb 3500 más fajtatársával együtt. Az ananász a broméliák közül gazdasági szempontból a legértékesebb, mert a világon a 3. legkeresettebb trópusi gyümölcs, bár Madeirán nem termesztik, főleg nem a Jardim Botanico -ban. Azt tudtátok, hogy amit mi a gyümölcsnek gondolunk az tulajdonképpen sok kis gyümölcs együttese? Virágzáskor mindegyik kis darabkáján, kockáján virág nyílik, majd ebből alakul tovább és érik be minden egyes gyümölcs ami összességében az ananász.A nagyvirágú kolostorharangot (Thunbergia grandiflora) heteken át kutattam az egyik vendégemnek. Ennek megfelelően ugye mondanom sem kell, hogy azóta akármerre járok, már messziről kiszúrom. Amikor a botanikus kertben belebotlottam és megtudtam, hogy ez a cipőcske formájú sárga cukiság is a rokona, nem hittem a fülemnek. Ezek is mind vígan megélnek mindenhol Madeirán, nemcsak a Botanikus Kertben, úgyhogy érdemes az utcákat járva is nyitva tartani a szemünket.

+ Plusz egy érdekesség: Mikroklíma

A Botanikus Kert Madeira déli partján, a tengerszint felett 150 méteres magasságban kezdődik, és kb 300 méter magasságig tart. Ezen a szintkülönbségen belül (!) több mikroklíma van. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a bejáratnál fázunk és a déli felében megsülünk és szép pirosra égünk. Hanem képzeljétek el a kertben megtalálható növények variációját! Szibériától Dél-Afrikáig, Ausztráliáig tart a gyűjtött növények választéka és ezek nemcsak megélnek, hanem virágoznak is, mint “otthon”. Viszont azt is képzeljétek el, hogy amennyiben a sziget déli oldalán egy védett öbölben 150 méter és 300 méter között ilyen változóan vannak mikroklímák, mi lehet a helyzet a Madeira egyéb részein. A legmagasabb csúcsok 1800 métert meghaladják és akkor még nem beszéltünk a völgyekről és az északi partról. A madeirai kormány évtizedeken keresztül kereste a Botanikus Kert számára a megfelelő helyet, ahol a sok mikroklímát igénylő növénygyűjtemény és a Madeirán a hegyi klímához szokott őshonos növények is jól tudják magukat érezni. Aztán 60 évvel ezelőtt megvásárolták a híres Reids család birtokát és ez otthont adott a Jardim Botânico -nak.

Végezetül

A Botanikus Kert idén ünnepli 60 éves szülinapját és hát a szülinapost mindig meg kell látogatni. A Jardim Botânico weboldalát itt tudjátok elérni további információkért: https://ifcn.madeira.gov.pt/quintas-e-jardins/jardin-botanico-da-madeira-eng-rui-vieira. Ugyan a kedvenc kertem továbbra is a nehezebben elérhető Palheiro kert, ami tényleg egy rejtett kis csoda. Ettől függetlenül, a Botanikus Kert egyértelműen előrébb lépett a listámon. A fűszőnyeg páratlan és a változatos és mindig változó minták végett akár többször is érdemes visszatérni. Ha van időtök, már csak ezért a bakancslistás kincsért, és a páratlan kilátásért is érdemes a Botanikus Kertbe ellátogatni Madeirán.  

Tovább is van mondjam még? Ha szeretnél további érdekességeket hallani rejtett csodákról, bakancslistás látnivalókról amiket az utikönyvek nem említenek, Madeira titkos természeti kincseiről, akkor kérlek, lépj kapcsolatba velem!

Ha más mesémre is kíváncsi vagy, akkor azokat itt találod.

Érdekes információkért és fotókért kövesd afacebook és instagram oldalamat!

 

Murals of Madeira – An Imaginary Journey to The Past

Murals of Madeira – An Imaginary Journey to The Past

Journey to the Past, girl on the bus to Ribeira Brava

You shall discover the murals of Madeira on your holidays. They come in all sizes and themes and you can find them in many hidden corners of the island. Let me show you some of my favourites and thus, take you on an imaginary journey to the past. These murals worked out with so much detail not only show you the transportation means of Madeira island at the beginning of the XX century. You can also learn about the lifestyle and the everyday habits people used to have. Back then, on the long and curvy roads serpentining through the gorges, ups and downs of the hills from one village to the other, people used to travel 2-3 hours. These distances we cover nowadays in 15-25 minutes on express roads. Therefore, just like today on aeroplanes, the commuters bought some snacks to make time fly easier.

Senhor Francisco, who you can spot on one of the paintings was a well-known person much appreciated by his fellow workers at the bus company. He used to sell snacks to the people on board. Snacks, like “tremoços”, lupin beans marinated with garlic and parsley or “rebuçados de funcho”, fennel tasting candies. These snacks you can even buy today and are definitely a “must try” typical specialities if you come to Madeira. Whenever you ask for some alcoholic drink in a bar, in many cases tremoços is served on the side. Also, the fennel candies you can buy in many of the shops in Madeira.

I love to study the clothes and hats of the people travelling by bus on these paintings. Every time I feel for a moment that I am also participating in that journey in the past. But let me tell you something. The most interesting things are always the hidden secrets the painter, Marcos Milewski is placing on his murals. Just check out the electrical cabinet hidden on the painting and disguised as a coffee table with typical Portuguese cakes, pastel de nata. The devil lies in the detail they say. I love the murals of Madeira, most of the times they are off the touristic beaten path and thus add more charm to this beautiful island.

Source: https://www.facebook.com/marcos.milewski